Kezdőlap

Üdvözöljük a Magyar Ballon Szövetség hivatalos honlapján!

A magyar ballonozás az 1970-es években kezdődött hazánkban. Azóta a sportrepülés minden szakágának lett saját szövetsége, amely az adott légisport kategóriában tevékenykedőket összefogta, csak a legősibb, vagyis az első légi járművel repülőknek nem, amellyel ember a magasba emelkedett.

Ennek, a minden szempontból hiánypótló szövetségnek a megalapítását évekkel ezelőtt elhatároztuk, de mégis a 2020. évben jött el a pillanat, amikor az egységes szerkezetbe foglalt Alapító okiratot az alapítók és a magyar ballonsport szereplői összefogásának, érdekképviseletének szempontjából gondosan megírtuk, s a Budapest Környéki Törvényszékre bejegyzés céljából benyújtottuk.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. július 23. napján 13-02-0007874 szám alatt nyilvántartásba vette a Magyar Ballon Szövetséget, amellyel történelmet írtunk. Jól szervezett ballonos közösségünk a repülős szezon közepén kevés időt tudott a működéshez szükséges technikai feltételek, alapok megteremtésére fordítani, de mára minden összeállt!

A Ballon Szövetség vezető tisztségviselői (az elnökség) és a főtitkár, mindent megtesz az Alapszabályban megfogalmazott célok, tevékenységek mielőbbi kibontakoztatásáért. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Ballon Szövetség rendes tagja lett a (Magyar) Repülő és Légisport Szövetségnek, amely az FAI (Fédération Aéronautique Internationale – World Air Sports Federation) tagja, életre hívta és folyamatosan fejleszti, naprakészen tartja a Ballon Szövetség hivatalos honlapját, amely a magyar ballonosok és az érdeklődők számára is autentikus forrás, biztos pont  lehet a ballon sport és az utas repülés szempontjából is. Megkezdte a tárgyalásokat a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalával, a hosszútávú hatékony együttműködés érdekében a magyar ballonsport és a kereskedelmi tevékenység biztonságos, szabályszerű műveléséért. 

A tisztségviselők folyamatosan építik a kommunikációs hidat a magyar ballon sport szereplői, művelői, a Ballon Szövetség, a Légügyi Hivatal és a nemzeti repülő szövetség a (Magyar) Repülő és Légisport Szövetség között, amelynek alappillére minden magyar ballonos csatlakozása a Ballon Szövetséghez, amely rövid távon a legfőbb célunk is egyben.

Sport- és pilóta társainknak, szakmai sikereket és kimagasló verseny eredményeket, illetőleg, a ballonnal repülőknek, sok jó repülést, kellemes leszállást kívánunk!

Nagy Péter – elnök és Mészáros Norbert – főtitkár